Bálint Ádám sosem rajongott a golfért, ám miután kipróbálta, teljesen rákapott az ízére. Órákon át le sem lehetett rángatni a pályáról, és biztos benne, hogy sűrűn gyakorolja majd ezt a szép sportot. A szakemberek szerint Ádám nagyon tehetséges, és az alkata is tökéletesen megfelel a golfozáshoz... |

Tóth Gabit senkinek sem kell bemutatni. Egy ország ismerhette meg a fiatal, tehetséges énekesnőt az idén, hiszen Gabi volt a Megasztár tehetségkutató versenyen a legjobb helyezést elért női előadó. Az igazi megmérettetés azonban most kezdődik, hiszen Gabi első, saját dalokat tartalmazó albuma hamarosan a boltok polcaira kerül. A bemutatkozó nagylemez felvezető maxija a „Fekete virág” című felvétel. A vagány énekesnő első önálló dalával elkalauzolja hallgatóit a saját kis világába, ahol őt szimbolizálja ez a gyönyörű, mégis különös növény: vadóc, különc, mégis imádnivaló. A sláger várományos felvételben ízlésesen keveredik a pop és a rockzene, a refrén pedig kitörölhetetlen a hallójáratokból…
A maxin az album verzió mellett a Zé Remix jelent különlegességet. |
Hosszas előkészületek és kitartó stúdiómunka eredményeként november 9-én végre a boltokba kerül Caramel várva-várt nagylemeze Nyugalomterápia címmel!
A néhány hónappal ezelőtt megjelent "Döntős dalok" című válogatáslemez után Caramel első saját szerzői albummal jelentkezik! Az albumon 15 dal hallható, csaknem mindnek zeneszerzője és szövegírója maga az előadó. Talán nem okozunk nagy meglepetést ha azt mondjuk: az előadóművész fantasztikus tehetsége a dalszerzésben is megmutatkozik. Több elismert vendégművész is részt vett a lemez létrejöttében: Lerch István az újrahangszerelt Jégszív zenei rendezőjeként jeleskedett, Ferenczi György a Majdnem műszerész című dalban szájharmonikázott, Balázs József a billentyűknél ült és még sorolhatnánk...
Egy stílusában is sokoldalú lemez kerül most a közönség elé: bár a fő stílusirány az r'n'b, hallhatunk Carameltől blues-t, lírát, jazz-t is. A lemez címéhez híven nyugodt, letisztult stílust képvisel: Caramel, aki elmondása szerint maga sem szereti a túlbonyolított dolgokat, ezen a lemezen mindent átadott nekünk, amit zenével ki lehet fejezni: saját gondolatvilágát, érzelmeit, viszonyulását saját pályájához. A dalszövegek is arról árulkodnak, hogy Caramelnek nincs mit takargatnia: a legkülönbözőbb témákban is megragadóan őszinte és nyílt tud lenni.
A rádiók két hete játsszák az album első kislemezét, a Várt váratlant, melyből klip is készült és már látható a VIVA műsorán. Emellett számos slágergyanús szerzemény is akad az albumon, valamint olyan kedvencek újrafeldolgozása is, mint a Jégszív, az Ugyanúgy Soul és a Szállok a dallal. Caramel régi álma vált valóra ezzel az albummal: saját lemezén saját dalokkal, a legnagyobb művészi szabadsággal, egy ország bátorításával és szeretetével indulhatott el saját útján.
Az új lemez dalait élőben is hallhatjuk december 21. és 22-én a BKK-ban rendezendő egész estés lemezbemutató koncerten!
Már kaphatók jegyek Caramel első lemezbemutató koncertjére!
Caramel fantasztikus lemezbemutató koncerttel lepi meg közönségét a Budapest Kongresszusi Központban december 21-én és 22-én, este 8 órától! Az egész estés nagyszabású koncerten elhangzanak az új album, a Nyugalomterápia legjobb dalai, és természetesen a már megismert slágerek sem maradhatnak ki a repertoárból...
Caramel nem kisebb művészt kért fel vendégnek, mint Lerch Istvánt, több feledhetetlen sláger, így a Jégszív zeneszerzőjét, akivel közösen adják majd elő a dalt. Természetesen Bartók Eszti is színpadra lép kedvesével a különleges esemény alkalmából. Jegyek már kaphatók a Ticket Express jegyirodáiban, a www.tex.hu-n és a BKK jegypénztárában.
Hosszas előkészületek és kitartó stúdiómunka eredményeként november 9-én végre a boltokba kerül Caramel várva-várt nagylemeze Nyugalomterápia címmel! | |
fotó: megasztar.hu
Bartók Eszti újból saját szerzeménnyel tűnt fel. A "Fej vagy írás" mozifilmben a "Gólyalábon áll az idő" című betétdalt írta. Eszti a film sajtótájékoztatóján lépett fel, és adta elő szerzeményét. A bemutatóra elkísérte kedvese Caramel is. |
Palcsó Tomi négy kerékre száll! A héten túlesett a forgalmi vizsgáján is Tomi, így már csak az elsősegély vizsga van hátra, és megkaphatja a jogosítványát. Még nincs autója, de már tudja, hogy nagyjából milyet szeretne. Egyelőre csak barátkozik a volánnal, de szeretne hamarosan a forgalomban is közlekedni. Az iskola mellett Tomi lemezének munkálatai is elkezdődtek. Karácsony táján várhatóan megjelenik az első kislemez, és jövő év elején jön a várva- várt album!!! |
Tegnap láthattuk a tv-ben Dani új klipjét, ami az EuroPunk című dalhoz készült. Sokan meglepődnek majd, de ez Dani valódi stílusa, és mutatja hogy mennyire más a megasztárban megismert és a valódi énje. Ez olyan imgeklip, mert Dani szeretné ha megismernék a rajongók a zenekar többi tagját is. Lessétek a tv-t (is) mert most sok megasztárosnak jön-jött ki a klipje.
|
Tóth Gabi, a Megasztár második szériájának üdvöskéje ismerősei szerint sok mindenben hasonlít nővérére, Verára. Nemcsak abban, hogy ő is énekesi pályára lépett, hanem abban is, hogy ő sem volt elégedett alakjával. Így ő is kemény diétába kezdett, aminek meg is lett az eredménye: rövid idő alatt tizenöt kilótól szabadult meg. Ráadásul az alkalmazott módszer is megegyezett azzal, amit Vera követett, igaz ez húga esetében sikeresebb volt, hiszen a nagyobbik Tóth-lány "csak" 12 kilót adott le. Gabi kedvese, Palcsó Tomi mindenesetre nem érti, hogy kedvese miért akart lefogyni, ő azonban készséggel megosztotta vele "féltett titkát".
"Óriási volt a hasam, és az állam alatt is megjelent egy kis toka. Nem éreztem jól magam, ezért kezdtem el a diétát. A fogyásban egyébként sokat segített a Megasztár, és az azzal járó sok stressz" - viccelődött Gabi, aki egyébként egy nagyon szigorú diétát követett, így sikerült leadnia a tekintélyes súlymennyiséget. Ez azonban nem befolyásolja Tomi iránta táplált érzelmeit: elmondása szerint lehet sovány, avagy kövér, mindig barátnője marad számára a "nagy Ő".
forrás: Színes Bulvár Lap híre alapján ma.hu |
Ekészült Gabi klipje, ami a Fekete Virág című dalhoz készült, és pár napon belül láthatjuk a zenecsatornákon is. A múlt héten egy külvárosi ház hátsó udvarán és egy régi gyárban forgatott a stáb, és a klipben szerepett kapott Gabi két barátnője Reni és Dia is.
Gabi nagyon élvezte a munkát a hideg ellenére is. Meglátogatta őt kedvese, Palcsó Tomi is, nővére Vera, illetve Bálint Ádám is....
Gabi maxi lemeze november 11-én jelenik meg! |
Pál Tominak is megjelenik az albuma a jövő héten, amin saját dalokat énekel, decemberben pedig várhatjuk a lemezbemutató koncertjét!!!
A rádiókban már játszák a "Mondd mit vársz" című számát...hallgassátok meg... | |