Presser Gábor a következő szavakkal nyitotta meg az első megmérettetést:
"Sokan megkérdezték tőlem, vajon milyen lesz a tizenkét új versenyző. Mindenkinek azt mondtam, hogy 12 nagyon tehetséges fiatalról lévén szó tizenkét fantasztikus produkció várható. Úgyhogy, ne hagyjatok cserben!" - ívelt az útravaló a csillagos színpadra.
Bella Levente hangja indította a fellépések sorát. Kisfilmjében arról beszélt, amióta a legjobb 12 tagja, extázisban telnek napjai. A szerelem erejéről énekelt nótájában, amellyel elkáprázatta a zsűrit. Presser szerint szerkesztői bravúr volt ezzel a produkcióval kezdeni a döntőt, ennél jobban nem is kezdődhetett volna a szombat este!
Kósa Ivett másodikként Diana King: I Say A Little Prayer című dalát hozta magával. ”Általában a véletlenre bízom magam. Ezt a nótát is a rádióban hallottam meg. El akartam énekelni!”
Ivett betegen, rekedten énekelte dalát, de Bakács Tibornak összességében tetszett a produkció: tetszett ez a hangszín, bár a kezdés rettenetes volt, de aztán elkaptad a macska farkát, gyönyörűen barikolt hangja van!" Presser: "Nekem valami hiányzott, nem éreztem, hogy belefeledkezel."
Soma szerint felületes maradt, de nagyon jó hangja van a húsz éves lánynak - habár a kelleténél rekedtebb volt. Pély Barna: "arra kell figyelned, hogy ne a törtetés jöjjön le a színpadról. Nekem ez kevés volt.”
A 18 éves Palcsó Tamás a vigaszágról került be a legjobb 12 közé, ő a legfiatalabb fiú a mezőnyben. "Itt az ideje egy lassú számnak!" - mondta kisfilmjében. Barry Manilow, Mandy című dalát választotta. Éneklés közben - mint mondta - barátnőjét képzelte el. Pierrot elégedett volt, véleménye szerint már "nagyon kellett” egy lassú nóta Tamásnak. Soma szerint titokzatos és hiteles is volt egyben. Köszönöm az élményt! - fejezte be értékelését a Zsűri hölgytagja.
Negyedikként Pflum Orsilépett színpadra , aki már az előadást felvezető filmben reflektált arra, izgulós fajta és nem tudja, a rendelkezésére álló két percben, sikerül-e legyőznie önmagát. Anastacia: I’m Outta Love-jával nem kápráztatta el a zsűrit: Presser szerint rossz választás volt, Soma szerint Orsi visszafogta magát, amit nem kellett volna. Orsi egyetértett a véleményekkel: "Igazat adok a zsűrinek. Egy dilemma volt számomra, melyik instrukciót válasszam a sok közül. Rosszat választottam.”
Gál Csaba "Boogie” felvezetőjében őszintén kezdett: "Ha kiesnék, az fájna a legjobban, hogy nem szeretnek… Egy átütő jellegű dolgot szeretnék, ez a cél.” Otis Redding: Hard to handle című száma - papírdzsekis szerelés ide vagy oda - remekül sikerült Boogie előadásában. "Jól van, barátocskám!" - üvöltötte Tilla a mikrofonba az előadás után! A zsűri értékelése magáért beszél: "Ha ezzel nem ragadtad meg a közönség üstökét, akkor semmivel!” - mondta Pierrot. Presser szerint egy ilyen produkciótól a világon bárhol megfekszenek!
"Szeressétek őket, kérlek!"

| 
Kovács Tímea visszafogottan elegáns ruhájában igazi jelenség volt a színpadon. "Egy nagyon mély érzésű dallal készültem. Sokat énekeltem színpadon, de ez más; nagy tömeg, két perc… Remélem, nem fog eluralkodni rajtam az izgalom!” A mezőtúri Timi a My immortal-t hozta a Evanescence-től, amely Bakács szerint egy érzelmes viszontválasz volt Boogie-ra: "A végén már hittem neked, de rettenetesen izgultál.” Presser: "Nagyot vállaltál be. Ez csak majdnem volt.” "A félelem vonzza a félelem tárgyát, nem tudtad túllépni.” - hangzott Soma értékelése. Barna úgy érezte, annak ellenére, hogy nem bízott a nagy alakításban a vártnál jobbat kapott.
Pál Tamás egy "funky-s húzós, bulis" dallal készült, de a választás - a zsűri szerint -, nem volt szerencsés. "Ha kiesem, biztos, hogy nem véletlenül történt. Nem készülök fel, szeretném, ha az adott pillanat rámzuhanna!" Counting Crows: Big Yellow Taxi-ját adta elő, amely után a Zsűri egybehangzóan értékelt: Pierrot: "Érdekes, igen is meg nem is. A szünetekben nem voltál ott." Barna: "Nem volt jó a dalválasztás, nem pulzáltál vele, beletört a bicskád. Soma: "Beígértél egy bulizós dalt, nem jött le a lazaság. Nem voltál hiteles." Presser: "Egyre jobban énekelsz és kezeled a hangodat, de igazat mondtak a kollégáim..." Bakács: "Nekem most nagymama kedvence voltál, de vannak neked más területeid is."
Nyolcadikként Molnár Ferenc "Caramel" úgy gondolta, egy Jacko-imitáció helyett inkább Jacko-t énekelt. A Leave Me Alone olyan parádésra sikeredett, hogy Bakács csak annyit mondott: Zászlós hajóm vagy, jó szelet!" Presser szerint szintén nagyon meggyőző volt, Soma úgy gondolta, az autodidakta módon tanult énekes "belül volt a zenében." Pély véleményével ( "baromi jól mozogsz, de techikailag több sebből vérzett a projekt, oda kell figyelni!") Pierrot nem értett egyet: van még benned bőven kakaó! Pierrot:
"Lelkiállapotom miatt egy drámai dallal készültem. Valakitől ma este el kell válnunk és a szüleim is nagyon hiányoznak…" mondta Tóth Gabi kisfilmjében. A "tapolcai operarocker" Guns'n'Roses Knockin' On Heaven Door-jával lépett színpadra. A már most hatalmas rajongótáborral bíró leányzó produkciójában Pierrot "sok mindent szeretett, de legfőképpen a szemtelen, minden mindegy- érzés" találta el. Barna ezúttal nem szűkölködött dicséretekben: "Te vagy az egyetlen, akinek akadály nélkül jön a
hangja. Te voltál ma este a legfelkészültebb énekes!" Soma szintén elégedett volt, Presser szerint viszont sokkal nyersebb volt, mint amit Gabi általában produkálni szokott. Mindenki sikított, amikor Torres Dani színpadra lépett a bejátszott rövidfilm után: "Az a lényeg, hogy süssön a zenéből az erő, az érzelem, ezért nem szeretem a pop műfaját." A poposnak egyáltalán nem nevezhető Basket Case című számot énekelte a Green Day-től.
Bakácsnak bejött a produkció: "Bármi rosszat mondok rád, kivívom a nép haragját, de több trükköt elviseltem volna. Gratulálok, hogy ilyen hamar meghódítottad Magyarországot! Presser Gábor: "Annyira bekezdtél az elején, azt nem tudtad fokozni." Soma: "Okos dalválasztás volt, hogy nem latinnal kezdtél. Az isten kegyes volt hozzád: sztáralkat vagy. Jótanácsként: többször alulintonáltál, de ha ezt is kijavítod, akkor rakétaként ível majd a karriered"
Zárásként Bartók Eszter ezúttal gitár nélkül mutatta meg tehetségét India Aria Can I Walk With You című dalával. Sikeres produkciója vezette fel az utolsóként színpadra lépő Bálint Ádám kevésbé jól sikerült előadását. "Egy technikailag nehéz, hozzá közel álló dalt akart, amelyben van egy kis fricska is." Így esett a választás Tarkan Sikidim című egykori slágerére, amit törökül és kellemes csípőmozgással énekelt az országnak.
Bakács szerint az előadásból nem maradt kérdéses, hogy a magyarok és a törökök rokonságban vannak egymással. Bár Presser úgy gondolta, nehéz idegen területet bírálni és Ádám Somában is kérdőjeleket hagyott, Pély Barna rövidre zárta: " borzasztó voltál! A legkevesebb szavazatot kapott két játékos, Kósa Ivett és Pflum Orsi közül Ivett hagyta el a legjobb tizenkettes mezőnyt. Az új szabály értelmében a két utolsó közül a Zsűri választott továbbjutót: 3-2 arányban Pflum Orsit. A közönség a zokogó Ivettet vastapssal búcsúztatta. "Szeressétek őket, kérlek!" - kérte az ország közönségét a Megasztár-színpadról távozó, húsz éves lány. Szép volt, Ivett! |